A felvonulást egy korábbi eset előzte meg, amikor a B/nva/ászok kampánybuszát meg/áma/ták Kállón, egy utcafórum alkalmával. A d/mon/trációval a bű/özés elleni fellépést, a rend/eremtést és a „tiszte/s/éges állampolgárok” védelmét hangsúlyozták. A beszámolók szerint több ezren vettek részt a felvonuláson, amely a település főutcáján zajlott. A Mi Hazánk elnöke bejelentette, hogy a B/nvad/szok új központot hoznak létre Kállón, miután a taktaszadaihoz hasonlóan itt is ingatlant vásárolnak. MUTATJUK A DRÁMAI RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Három megyét leszámítva az egész országra elsőfokú, sárga riasztást adott ki zivatarok és havazás veszélye miatt a Hungaromet. Északnyugat felől ugyanis egy markáns hidegfront érkezik, ami erős, vihar
A kérdés már nem csupán az, hogy mekkora lesz a következő nyugdíjemelés, hanem az is, hogy milyen elvek alapján működik majd a rendszer a jövőben. Bán András úgy fogalmazott: el kell dönteni, hogy Mag
Az Örkény Színház közösségi oldalán osztotta meg a hírt: Csuja Imre, az intézmény egyik alapköve, hivatalosan is nyugdíjba vonul. A társulat megható gesztussal búcsúzott tőle, új szerepekre többé nem
Leave a Comment