Az egyik fiatalnak sikerült kijutnia és élve megtalálták a túlparton, 20 éves társának azonban nyoma veszett. Azonnal nagyszabású kutatás indult, amelybe több speciális mentőegység is bekapcsolódott, miközben a család minden eltelt órával egyre kisebb, de még élő reménybe kapaszkodott.
A keresés végül szívszorító eredménnyel zárult. A Tiszai Vízirendőrség felkérésére dolgozó Miskolci Spider Mentőcsoport – a LEGOTT Görögkatolikus Speciális Kutató- és Mentőcsoporttal, valamint a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület nyíregyházi egységével együttműködve – keresőkutyák segítségével rábukkant az eltűnt fiatalra. A mentőcsoport közösségi oldalán mindössze ennyit közölt: **„A kutatás kutyáink segítségével eredménnyel zárult, az elhunyt fiatalt megtaláltuk.”
Ennek ellenére a színészi pályát sem engedte teljesen el, hiszen 2023-ban ismét szerepet vállalt: a TV2 Hazatalálsz című sorozatában Trixi karakterét alakította, amit a nézők nagyon megszerettek. A si
Pachmann Péter visszatér! A több mint két évtizedes televíziós tapasztalattal rendelkező műsorvezető információk szerint részt vett az új hírműsor arcait kereső válogatáson is. Egy esetleges visszatér
Sokáig hallgatott, tűrt, félrenézett. Miközben volt férje egyre keményebb szavakkal illette őt nyilvánosan, Miló Viki inkább nem reagált. A Házasság első látásra 2025-ös évadának világbajnok ökölvívój
Leave a Comment