„POSZT MORTEM LXI. – A köztársasági elnök látogatása
A mai napon találkoztam Sulyok Tamás köztársasági elnök úrral. Nagyon köszönöm, hogy az elnök úr partner volt abban, hogy a találkozónkra nálam kerüljön sor, mert a fizikai állapotom már mást nem tesz lehetővé.
A találkozón ott volt az elnök úr egy kolléganője, valamint a testvérem Peti és az ápolóm Ákos is. A beszélgetés empatikus légkörben zajlott, nekem úgy tűnt, az elnök urat őszintén megérintette az állapotom.”
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
2024.06.17-én (Hétfőn) jelent meg hogy egyes önkormányzatok 2024.júl.01-től ingyenesen cseréli ki az 50 év feletti időskorúak ablakait! Illetve több lehetséges támogatás igénybe vehető! Mutatjuk a rés
14:45 Magyar személyes ambícióból lépett be a politikába, vagy az ország állapota miatti aggodalma miatt? 19:19 Mi szól Magyar szerint Orbán ellen, illetve mellett? Mi az átfogó véleménye az Orbán-ren
Előfordulhat, hogy egy még aktív korú nagymama, aki még nem vonult nyugdíjba, az unokája mellett áll. Ebben az esetben lehetősége van igénybe venni a nagyszülői gyermekgondozási díjat (nagyszülői gyed