A baleset egy trambulinon történt. Mici szerencsétlenül érkezett, és olyan komoly sérülést szenvedett, hogy azonnal kórházba kellett vinni.
„Egy trambulin baleset történt. Mici nagyon rosszul ugrott, és a könyöke kiugrott a helyéről. De annyira, hogy kórházba került, és csak altatásban tudták visszarakni a helyére”.
Ördög Nóra számára azonban nemcsak maga a sérülés volt megrázó, hanem az is, hogy több száz kilométer választotta el a lányától.
„Eszeveszett tehetetlenség volt” – mondta Ördög Nóra.
A műsorvezető elmondta, hogy élete egyik legnehezebb érzése volt, amikor tudta: gyermeke kórházban van, ő pedig nem lehet mellette.
A végén kiderül a pletyka lényege… A folyosói információk szerint a kulcs az időzítés: húsvét után, de még a választások előtt érkezhet egy extra juttatás. A szóbeszéd úgy tartja, hogy húsvéti pénzt k
Balatonfenyvesen Rózsa György a családjával a nyaralójukban töltötte a vakációt. A délelőtt folyamán még ellátogattak a zalakomári bivalyrezervátumba, délután pedig a Balaton vizében próbáltak felfris
Orbán Viktor üzenete Magyar Péter kormányának is szólt. Orbán Viktor a kinevezést ezzel a mondattal kísérte: „Aki minket meg akar félemlíteni, keljen fel hamarabb. Üdv újra a fedélzeten, táborno
Leave a Comment