A miniszter először határozottan sorolta az érveket: Gáspár Evelin nem „valakinek a lánya”, hanem egy 31–32 éves, tanult, több nyelven beszélő fiatal nő, aki Magyarországon és Luxemburgban is tanult, két felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, és még az Európai Parlamentben is dolgozott. Szijjártó szerint az, hogy valakit az édesapja – jelen esetben Győzike – showman múltja miatt bélyegeznek meg, „az egyik legnagyobb bunkóság”.
EKKOR JÖTT AZONBAN A FORDULAT!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
KÖVETKEZŐ OLDALZe/enszk/j ismertetése alapján a Naftogaz előzetes becslése szerint a műszaki javítások hozzávetőleg másfél-két hónapot vehetnek igénybe. Az u/rán Interfa jelentése szerint a vállalat m
KÖVETKEZŐ OLDALA hétvége folyamán azok is megismerhették a Rábaköz és a Hanság határán fekvő falu nevét, akik életükben nem hallottak még róla, miután Magyar Péter szombat reggel rendkívüli sajtótájék
KÖVETKEZŐ OLDALSúlyos mé/ge/és történt a túrkevei termálfürdőben! 120 embert kellett kimenteni a magyar strandról, többet kórházba vinni! Tömeges rosszullét! A nyugdíjasok nem tudtak mit kezdeni. MUT
Leave a Comment