A kivizsgálás során derült ki a megdöbbentő igazság: egy mindössze 5 milliméteres agyi értágulatot találtak nála, amely bármikor megrepedhetett volna – és az orvosok szerint ez azonnali halált jelenthetett volna. A hír sokkolta Patrikot, aki rövid időn belül egy ötórás, életmentő agyműtéten esett át. Bár az operáció sikerült, azóta is rendszeres kontrollokra jár, és élete végéig vérhígítót kell szednie. A megpróbáltatások azonban itt sem értek véget: nem sokkal a beavatkozás után elveszítette szeretett nagymamáját, akihez a legközelebb állt. A Séfek Séfe győztese így nemcsak a konyhában, hanem az életben is hatalmas csatákat vívott meg – és története most egészen új megvilágításba helyezi a sikerét…
Demjén Ferenc menedzsmentje hivatalos közleményt adott ki, hogy tájékoztassa a rajongókat a zenész állapotáról és a további koncertek sorsáról. Horváth Charlie nagylelkűen átvállalja több fellépését,
Emilio, a kivételes hangú énekes és felesége, Tina, elképesztő fordulatot vett életük legsötétebb időszakában. Másfél év alatt együtt 177 kilót adtak le – de ez nem csak fogyókúra volt, hanem életment
A baon szerint a tragikus eset szombat kora délelőtt, a kalocsai piactér közelében történt. Egy kalocsai n/ a piactér Vajas túloldalán lévő parkolójában, a Dr. Márkus Ferenc utcában, a volt malomépüle
Leave a Comment