Sokan közülük napközben is otthon vannak, vagyis jóval könnyebben tudják megválasztani, mikor indítsák el a mosást, a mosogatógépet, mikor használják intenzívebben a klímát, illetve mikor kapcsolják be az egyéb nagyobb fogyasztású berendezéseket.
Míg egy munkába járó családnál gyakran csak este van lehetőség ezek használatára, addig annak, aki otthon tölti a nap jelentős részét, jóval nagyobb mozgástere lehet az időzítésben.
A nyugdíjasok egy része ebből akár előnyt is kovácsolhat. Ők ugyanis sok esetben könnyebben alkalmazkodhatnak a napközbeni időszakokhoz, hiszen nem feltétlenül kell munkából hazaérve, egyetlen esti idősávban elvégezniük a házimunkát.
Persze a tarifa nem jelenti automatikusan azt, hogy minden nyugdíjasnak olcsóbb lesz az áramszámlája. Aki viszont tudatosan képes időzíteni a fogyasztását, annak érdemes lehet alaposan utánanéznie az új lehetőségnek.
Egy újabb rejtély borzolja a magyar politikai életet: egy névtelen forrás szerint Magyar Péternél is fe/yv/r volt egy zárt körű vidéki fórumon, ahol az ország jövőjéről és a civil kontroll fontosságár
A legnagyobb politikai vihart Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatásának megszüntetése váltotta ki. A javaslat ezen része a benyújtott módosítók után is változatlan maradt, vagyis a Tisza továbbra
Sokkoló részletek derültek ki a szentlőrinci tragédiáról, ahol egy 17 éves lány zuhant ki egy panelház negyedik emeletéről. A környéken élők szerint a fiatal életéért hosszú percekig küzdöttek a mentő
Leave a Comment