Kaszás Nikolett eltűnése több szempontból is rejtélyes. A fiatal nő budapesti albérletéből indult el túrázni, tömegközlekedéssel. Sikeresen megérkezett, teljesítette az útvonalat, majd erről üzenetben beszámolt a külföldön tartózkodó barátjának. Röviden beszélgettek, ezután a lány hazafelé indult. A rendőrség szerint a telefonját utoljára a túra helyszínén lehetett bemérni.
Mostanra már új gyanúsított került képbe! MUTATJUK!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Sulyok Tamás, a köztársasági elnök és Magyar Péter kormánya között tovább éleződik a politikai konfliktus, miután az államfő a Politicónak adott interjújában egyértelművé tette, hogy minden jogi eszkö
Az utóbbi napokban egyre több jel utal arra, hogy a magyar kórházakban új korszak kezdődhet: olyan szigorítások körvonalazódnak, amelyek a betegek és a hozzátartozók mindennapjait is teljesen átírhatj
A CIKK HÁROM OLDALAS! OLVASD VÉGIG! Még mindig sokkolja a közvéleményt a szerda délutáni tragédia, amely Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút és a Király utca kereszteződésében történt. A bale