A múlt heti razzia során ByeAlex 5 gr/mm0t adott át a rendőröknek, ami akár 20 ad/g/a is elég. A hatóságok elfogták Sz. Zoltánt, aki barátainak, köztük a zenésznek is szerzett be , és az olasz R. Antoniót, akitől mindez származhatott. Mindkét férfit 30 napra letartóztatták.
A jogi szakértők szerint ByeAlexet várhatóan elterelésre küldik, de az új törvény miatt köteles lesz elmondani, kitől és hogyan vásárolt. Ez az a pont, ahol a történet még tovább bonyolódhat.
Egy biztos: ha újra beidézik – és nagyon úgy tűnik, hogy be fogják –, még több meglepetésre számíthatunk, így biztosat a Csillag Születik műsor zsűrizése is bizonytalan marad.
KÖVETKEZŐ OLDALAz 0r0/szok szerint szerint Magyarország várhatóan nem fog teljesen ellenségessé válni Oroszországgal szemben. Úgy fogalmazott: Budapest továbbra is pragmatikus kapcsolatot tarthat fenn
KÖVETKEZŐ OLDALA közelmúltban tragikus hír rázta meg a Dél-Szlovákia fürdőlátogató közösségét: egy 11 éves kisfiú életét vesztette a párkányi (Štúrovo) Vadas termálfürdőben szerzett fertőzés következt
KÖVETKEZŐ OLDALMár A Nagy Ő első részéből kiderült, hogy Stohl András és K/ara Lo/d szim/atizálnak egy/ással, hiszen a színész a villában az egykori fi/mes hívta el először ke/tesben beszélgetni a bem
Leave a Comment