És a siker nem maradt el! A korábban alig fogyó termékből rövid idő alatt igazi sláger lett: a havi néhány száz darabos eladás hirtelen 30-40 ezerre ugrott. Lajcsi szerint ebben kulcsszerepe volt az ő megjelenésének, a nevének és annak a reklámgépezetnek, amit mozgásba hozott. A megállapodás lényege az volt, hogy az eladások után jutalék jár neki – legalábbis ő így tudta, de évek óta nem kapott egy fillért sem. Százmilliós perre készül Galambos Lajcsi: „Öt éve nem kapom meg a nekem járó pénzt” – Fogalmazott.
Még péntek délután veszett nyoma az 5 éves, autizmussal élő Dominiknak Szigetszentmiklóson, a Bucka városrészben. A gyermek nem tud beszélni, ezért az eltűnésének híre pillanatok alatt bejárta a körny
A bíróságon az is elhangzott, hogy Tóth Andi korábban részt vett az elterelésen, így végül megúszta a büntetést, és tanúként maradhatott az ügyben. A bírónő arra is rákérdezett, szedett-e olyan gyó//g
Sok idős ember küszködik a megélhetéssel, miközben a költségek folyamatosan emelkednek. A nyugdíjas parlament szerint a jelenlegi rendszer igazságtalan, és hosszú távon fenntarthatatlan. A szervezet j
Leave a Comment