A Budapest Kongresszusi Központban tartott kongresszuson Orbán Viktor felidézte politikai pályafutásának és a Fidesz történetének fontosabb állomásait. Hangsúlyozta, hogy személyes küldetésének mindig is Magyarország szuverenitásának megőrzését tekintette, és a Fi/esz–K/NP közösségére olyan bajtársak szövetségeként gondol, akik hosszú távon hajlandók dolgozni ezért a célért.. Újraválasztották a Fidesz elnökévé Orbán Viktort a párt szombati tisztújító kongresszusán, ahol a korábbi miniszterelnök arról beszélt, hogy…… MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
Csepregi Éva a szakmájában sikert sikerre halmoz, de néha úgy érzi, ezért a magánéletét kellett háttérbe szorítania. Az énekesnő erről a Palikék Világa Egy ritmusban című műsor új részében beszélt, am
Már az elődöntőbe jutásért ment a harc a Megasztár negyedik élő show-ján, ahol hét énekes bizonyíthatott mind a zsűrinek, mind a nézőknek. A 17 éves Ádám Attila hiába kapott számos kritikát arról, hog
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint az ügyeleti rendszer átalakítása jelentős terhet róhat a budapesti háziorvosi karra, amelynek többsége idős, átlagosan 61 éves orvosokból áll – mondta el Ál
Leave a Comment