A TTOK-ON terjedő hír egyelőre fiktívnek tűnik! Bár manapság már már mindent állítanak a Tisza pártról! Az ember már követni sem tudja! Egy 63 éves nyugdíjas így nyilatkozott: „Én már 40 éve ugyanazzal az égősorral díszítek. Ha eddig nem gyulladt ki, most sem fog! Egy másik megszólaló:„Legalább nem kell többé porszívózni a tűleveleket. Ez maga a karácsonyi csoda.”
KÖVETKEZŐ OLDALMiközben a Megasztár 2025 már így is bőven tartogatott drámát, egy konfliktus minden botrányt überelt: Ádám Attila és Curtis összecsapása. A nézők hónapokig találgatták, mi történhetett
KÖVETKEZŐ OLDALÚJABB CELEB SZERELEM? Nemrég Majkát jól kifaggatták, Az is kiderült, hogy már korán belekezdett a csa/ozásba, és az első csó/kal sem várt sokat. „11-12 évesen cs/kol/ztam először. De ez
KÖVETKEZŐ OLDALMiközben egyre több nyugdíjas aggódik amiatt, hogy a folyamatosan emelkedő megélhetési költségek mellett hogyan tudja majd kifizetni a havi számláit, a rezsi kérdése továbbra is az egyi
Leave a Comment