Újabb fordulatot vett a ke/yelmi ügy, miután nyilvánosságra kerültek olyan dokumentumok, amelyek alapján a köztársasági elnöki hivatal saját jogi stábja sem támogatta a döntést. Az ügyben most megszólalt Novák Katalin egykori kabinetfőnöke is, aki szerint Balog Zoltán határozottan kérte, hogy K. Endre kegyelmet kapjon. A napokban ismertté vált iratok szerint a Sándor-palota jogi szakemberei nem támogatták a kegyelmi kérelmet. A dokumentumok alapján a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Igazságügyi Minisztérium is azt javasolta, hogy az államfő utasítsa el a kérelmet a bűncselekmény súlya miatt. MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
2026 januárja az elmúlt évek egyik leghidegebb időszakát hozta, a fűtés szinte megállás nélkül ment, a fogyasztás pedig elszállt. Sokan már most attól tartanak, hogy a következő gáz- és áramszámla bru
Szilveszter éjfél után fél órával az, ami egy felejthetetlen buli ígéretével indult, szörnyű tragédiába fordult át! Több tucat fiatal és családtag várta az újév köszöntését egy forgalmas szórakozóhely
A tragédia előtt már egyértelmű jelek mutatkoztak a közösségi oldalak sötét zugaiban. Az Aztnezd.net-en megjelent videókon egyértelműen látszik, hogy Omar Farang Zin, az áldozat, egy anyamedvét figyel
Leave a Comment