Hitelmoratórium után is maradhatott otthonában Zalatnay Sarolta!
Ennek köszönhetem, hogy itt tudtam maradni Tárnokon, hiszen egy kedves barátom éppen tavasszal költözött két évre Németországba, ahol munkát kapott, így felajánlotta, hogy addig lakjak a házában, és csak a rezsiköltséget kéri el havonta – mondta az énekesnő.
– Rengeteg ajándékot kaptunk – újságolta Szijjártó. – Azt kértük, hogy valami személyes tárggyal lepjenek meg minket. Deutsch Tamástól például egy 1950-70-es évek kosárlabdájáról szóló könyvet kaptam,
„A cuki dolog az benne, hogy mi nem vesztünk össze, nem történt szakítás közöttünk, hanem ugyanúgy vagyunk, ahogy az egész műsor során. Leültünk, beszéltünk, jót nevettünk. Ez egy jóízű beszélgetés vo
Tíz év telt el azóta, hogy Szabó Gyula, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész végleg eltávozott közülünk, hosszú betegség után, és ezzel hatalmas űrt hagyva maga mögött. Hozzátartozói tová