A meteorológiai szolgálat elsőfokú riasztást adott ki zivatarveszély miatt az ország csaknem felére. A viharok gyorsan megérkeztek: Budapest térségében és a nyugati országrészben már kialakultak heves záporok, ám a neheze még hátravan. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVET
Jön a POKOLI MELEG!
A hétvégére megérkezik a derűsebb idő: szombaton a keleti országrész kivételével országszerte egyre inkább felszakadozik a felhőtakaró. Bár hajnalban még északkeleten eshet némi eső, a nap folyamán csak elszórtan, gomolyfelhőkből érkezhetnek rövid életű záporok. Az északról érkező szél több helyen megélénkül, északkeleten akár erősebb lökések is el
Jön a Nyugdíjak bruttósítása!
2013-ban úgy tűnt, végre lényeges reform elé néz a magyar nyugdíjrendszer. A kormány egy bruttó jövedelmekre épülő nyugdíjszámítás bevezetését tervezte, ám az utolsó pillanatban visszakozott – minden maradt a régiben. Most, több mint tíz év elteltével, újra napirenden a nyugdíjak bruttósítása. ENNYIVEL EMELKEDIK BRUTTÓSÍTVA A NYUGDÍJ: A hír nem ért
Vajna Tímea megmutatta ritkán látott férjét!
Andy Vajna özvegye 2023 karácsonyán jelentette be az IG-oldalán, hogy hozzáment a szerelméhez. A modell addig semmit sem árult el az új kedveséről, de mint kiderült, Ráthonyi Zoltánhoz ment feleségül, így Palácsik-Ráthonyi Tímea lett a neve. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>>
Özönvíz: kiadták a riasztásokat!
Jelenleg Magyarország nagy részén riasztás van érvényben zivatar miatt. De mutatjuk a tűpontos részleteket hogy feltudjuk készülni hazánk lakossága! Már elérte Magyarországot az a csapadékzóna, amely rengeteg esőt és sajnos árvízveszélyt is hoz a következő napokban. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDA
Sajnos megtörtént az elkerülhetetlen Reviczky Gáborral!
Megdöbbentő fordulat Reviczky Gábor életében. Sokan ismerik és tisztelik őt karizmatikus alakításaiért, ám most nem egy új szerep vagy filmszerep kapcsán került a figyelem középpontjába. Reviczky Gáborról aggasztó hírek láttak napvilágot, és a közösségi médiában is egyre többen találgatják, mi történhetett a népszerű színésszel. A válasz mindenkit
Szívet melengető pillanat Magyar Péter sétáján
Magyar Péter jelenleg országjáró sétájának ötödik napján tart, és Szajol környékén halad, miközben egyedülálló módon közvetlenül találkozik az emberekkel, beszélget velük és gyűjti a támogató aláírásokat. MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: A
Népharag zúdult a Kincsvadászokra!
A TV2 tavaly dobta be a köztudatba a Kincsvadászokat, és a műsor egycsapásra a nézők kedvencévé vált. Annyira bejött a dolog, hogy idén már a negyedik évadot vetítik. Csakhogy nemrég különös játszmába kezdett a csatorna: MUTATJUK MI TÖRTÉNT: A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is é
Szakított Muri Enikő és Tóth Szabi
Közel hat év együttlét után szakított Muri Enikő és 15 évvel idősebb párja, Tóth Szabi. A Sugarloaf zenekar két tagja még 2019-ben hozta nyilvánosságra a szer/lm/t, azóta a Nyerő Párosban is szerepeltek MUTATJUK A RÉSZLETEKET! A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot! —>> KÖVETKEZŐ OLDAL Ez is érdekelhet: Ha r
140 ezerrel több nyugdíjat kap, aki vállalja ezt
Sokan szembesülnek azzal, hogy nincs elég hely az óvodákban, miközben a szülők dolgoznak, a nagyszülők pedig otthon ülnek kihasználatlanul. Egy új szemlélet szerint azonban ez a két probléma egyszerre oldható meg. Mi lenne, ha a nagymamák és nagypapák ismét aktív szerepet vállalnának az unokák nevelésében – nemcsak szeretetből, hanem egy kis anyagi