A bíróságon az is elhangzott, hogy Tóth Andi korábban részt vett az elterelésen, így végül megúszta a büntetést, és tanúként maradhatott az ügyben. A bírónő arra is rákérdezett, szedett-e olyan gyó//gysze/t, ami befolyásolhatta az emlékezetét. Az énekesnő ekkor elismerte: szerek után Fr0/nt/int vett be, hogy megnyugodjon és el tudjon aludni. A tárgyalás végén azonban jött az újabb sokk: az elsőrendű vádlott a mikrofonhoz lépett, és nyíltan ellentmondott Andinak. A férfi azt állította, mindössze egyszer találkoztak, miközben korábbi vallomásában még arról beszélt, hogy több alkalommal is adott el az énekesnőnek – egy esetben állítólag négy grammot, méghozzá 120 ezer forintért. A bírósági dráma ezzel korántsem ért véget…
Nagy döntést hozott Berki Mazsi, három évvel férje halála után ő is nevet változtat, visszaveszi leánykori nevét. De nem ez az egyetlen fordulat az influenszer életében, más bejelentéssel egybekötve í
Ha a postás nem talál otthon senkit – nem kell aggódni. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint az utalvány nem vész el! A kézbesítő értesítőt hagy, a kupon pedig 10 munkanapig átvehető a kijelölt
A tél idén nem csak egy-két napra köszön be: akár hetekig is hóval és faggyal kell számolnunk. Ilyenkor sokan rutinszerűen nyúlnak ahhoz a megoldáshoz, amit évtizedek óta megszoktunk a csúszós járdáko
Leave a Comment