Titanic öreg hölgye (Gloria Stuart) gyönyörű szép nő volt fiatalon! 1/3
Forrás: Starity / Wikipeadia / G news
Forrás: Starity / Wikipeadia / G news
1997-ben kapta meg élete nagyobb szerepét, amikor a Titanic című amerikai drámafilmben az idősebb Rose karakterét alakította, aki az egész Titanic tragédiát meséli el. Két évvel később még feltűnt a The Love Letter című filmben,…
Felháborodott a nő amikor segélyhívón felvilágosították, hogy nem tudnak pénzt utalni neki! Forrás: FB Magyar Rendősrég
Mindketten változtunk, a változással egyre távolabb kerültek az értékrendünk, a gondolkodásunk. Kiderült, hogy nagyon mások vagyunk mondta és indokolta meg a válásukat röviden Jákob Zoltán volt felesége. Forrás: MSN / FB
A Crystal Nails egykori neje korábban szintén a a körömiparban, Jákob márkáján dolgozott, ezenkívül 2 lányuk is összeköti őket, akiket egyébként nagy egyetértésben nevelnek. „A kezdetekben inkább támogattam, mert jöttek a gyerekek, velük voltam otthon.…
Jákob Zoltán és volt felesége több mint 10 évig alkotott egy párt! Akivel már jó a kapcsolatuk, de ez nem volt mindig így. A Nagy Ő nézőinek már ismerős lehet a milliárdos exe, hiszen a…
A szépségiparban tevékenykedő Zoltán, és építőmérnök közel 50 milliárd forintra becsült vagyonával 2023-ban Magyarország 39. leggazdagabb embere volt, így nincs oka panaszra akkor sem, ha a Nagy Őben nem találta meg az igazit. A műsorral…
Nagy Márton úgy véli, hogy szükség van a fogyasztás csökkenésének enyhítésére, mivel az emberek belefáradtak az infláció és a járvány következményeibe. A turizmus statisztikái is arra utalnak, hogy a fogyasztás ismét növekedhet. Az aktuális adatok…
Az ALS nevű betegséggel küzdő alkotmányjogász neve ismert az országban. Karsai hosszan tartó harcot folytat az életvégi döntésekkel kapcsolatban, miközben állapota egyre romlik. Bár az alkotmányjogász még mindig tud kommunikálni a külvilággal, szerettei és ápolója,…
„Nagyon sok ismert ember elmegy, titokban megműtteti magát, majd megkeresi egy cég, hogy mondjad azt, hogy egy tablettától fogytál le… Én nem fogom becsapni a rajongóimat, akik szeretnek engem. Mi rögtön bevállaltuk, hogy műtét van,…