A kórházi búcsú az nem olyan, mint a vonatnál, hogy így integetsz, meg akkor nem mondhatod azt, hogy ‘Vigyázz magadra’. Azt mondhatod, hogy ‘Jó utat’. Azt tudtam csak mondani, hogy ‘Ha menned kell, akkor nyugodtan menj el’, és elment… Megvárta a Pistit, a fiamat, hogy az iskolából megérkezzen. Megvárta, és akkor ment el – mesélte elcsukló hangon a színész özvegye.
Forrás: MSN / FB / EZT
Ez is érdekelhet:
Műszaki alapjait tekintve a Tiggo 9 ugyanazt a T1X platformot használja, mint az eddig megismert Chery, Omoda és Jaecoo modellek, azonban több ponton is jelentősen átdolgozott, megnyújtott formában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az autó beltere érezhetően tágasabb, mint például a Tiggo 7 vagy a Jaecoo 7 esetében. A kabin szélessége különösen feltűnő, ami nemcsak a vezető és az első utas komfortját javítja, hanem összességében levegősebb, prémiumabb érzetet is ad az utastérnek. Emellett a plug-in hibrid hajtáslánc technikai szempontból is jelentősen eltér a kisebb testvérekben alkalmazott megoldásoktól.
A Tiggo 9 kizárólag hárommotoros, összkerékhajtású plug-in hibridként érhető el. A rendszer alapját egy 1,5 literes, turbófeltöltésű benzines motor adja, amelyhez egy váltóra szerelt, 121 lóerős indítógenerátor kapcsolódik. Ezt egészíti ki az első tengelyen dolgozó, 101 lóerős állandó mágneses szinkronmotor, valamint a hátsó tengelyre szerelt, kifejezetten erős, 235 lóerős villanymotor. Ez a felépítés lehetővé teszi, hogy az autó nemcsak hatékonyan, hanem kifejezetten dinamikusan is mozogjon.
