Súlyos a helyzet Tóth Gabiról van szó!

„Igazából nagyon-nagyon sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs Hanni, akkor inkább… elmegyek… egy másik világba, ahol végre nyugalom van, béke van, és nem bántanak, nem aláznak meg, nem hurcolnak meg” – nyilatkozta az előzetesben. TERMÉSZETESEN SEMMILYEN Ö/GYI/KO/SÁGRÓL NINCS MÉG SZÓ EZZEL A MONDATTAL AZT AKARTA KIFEJEZNI, MENNYIRE SZERETI GYERMEKÉT!

Forrás: MSN / FB

Ez is érdekelhet:

A Nissan normál váltóáramon 10-ről 100 százalékra 3,5 óra alatt lehet feltölteni a kisebbik akkumulátort, a nagyobbhoz 5 óra kell. Itt két dolgot érdemes kiemelni, az egyik, hogy a Magyarországon elterjedtebb 22 kW-os váltóáramú töltő feláras, az alapot a 7,6 kW jelenti; a másik pedig, hogy nem a szokásos 5-80 százalék közti időt adták meg. Érdekes. Az egyenáramú töltés maximum 130 kW-tal történhet, ami messze elmarad a mai 300 kW fölötti csúcsoktól, de a Nissan kiemelte, hogy a konkurensekkel ellentétben a töltési görbe lapos, tehát ezt a teljesítményt szinte végig képes tartani az autó, így akkumérettől függően 35, illetve 40 perces időket produkál az Ariya.

Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük