Az egyik legnagyobb probléma, hogy azok, akiknek nem sikerül a rögzítés, csupán egy évre érvényes személyi igazolványt kapnak. Ez azt jelenti, hogy évente újra kell kezdeniük az egész adminisztrációs procedúrát, ami rendkívül megterhelő lehet, különösen azok számára, akik mozgásukban korlátozottak vagy krónikus betegségekkel élnek.
Ezeknek az embereknek az érdekében szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy szükség lenne egy ésszerűbb megoldásra. Bízom benne, hogy a döntéshozók megtalálják a módját annak, hogy ne nehezítsék tovább a helyzetüket.
VIA bama
Ez is érdekelhet:
A 4-es modell, bármelyik változatban is, továbbra is inkább a „dizájnra” helyezi a hangsúlyt, mint az „építészeti” vonatra.
A DS a modell két különböző karosszériáját kiegészítő változatoknak nevezi, ami azt jelenti, hogy nincs drámai különbség közöttük, miközben lényegében ugyanazt a házat találjuk.
Kíváncsi vagyok, hány ember döntött úgy, hogy nem veszi meg a DS 4-et, amikor kiderült, hogy a hátsó ablakokat nem lehet leengedni.
A legszembetűnőbb változás a jellegzetes DS elülső részének bevezetése, amely a DS 5-ről származik, és megfelelő helyettesítője a 4-es korábbi orrának, amely túl feltűnő volt a Citroën C4 dizájnjának újragondolásában (egészen a Citroën hűtőrácsig).
A 4-es modellről eltűnt a testvérmodell kettős címere, és az új fényszórók legalább annyira a DS széria irányába terelik a modellt, de a C4-hez való hasonlósággal kapcsolatos korábbi vádakat még mindig nehéz eloszlatni.
A testreszabott elemek – például a hátsó ajtókilincsek áthelyezése az ablakvonalba – megmaradnak, de továbbra is ott a gyanú, hogy az autó nem elég különleges ahhoz, hogy igazán figyelemfelkeltő legyen.
Ez ügyben a különböző kerékjárati díszítés, a hátsó légterelő és a tetősínek egy kicsit érdekesebbé teszik a Crossback-et, még akkor is, ha a 30 mm-rel magasabb hasmagasság első pillantásra nem is tűnik feltűnőnek.
Mechanikailag a ráncfelvarrás nem hozott igazán mélyreható változásokat. Az egyedül elöl hajtott modell továbbra is a második generációs C4 alapjaira épül, tehát ugyanazon elavult PF2 platformra.
A Citroën futómű-beli finomhangolása a hagyományos passzív felfüggesztetésre korlátozódott, ahol a rugók és a lengéscsillapítók mindkét változatban átdolgozásra kerültek, bár a Crossback modellel végre elérhető a puhább beállítás, amire elődje egyértelműen szükségét érezte.
A kormányzás továbbra is különös, hiszen elektro-hidraulikus rendszert használ a Citroën szériájában elterjedt elektromos meghajtású rendszer helyett.
A motorok is ismerősek. Egyetlen turbós benzinmotor, a 128 lóerős 1,2 literes háromhengeres PureTech 130 érhető el a 4-es és a Crossback változatokban, de az erősebb 1,6 THP négyhengeres motor (163 és 207 lóerős változatban) csak a hatchback modellhez tartozik.
A dízel opciók az alapmodell 118 lóerős 1,6 BlueHDi 120-as és a nagyobb, 2,0 literes motorok között oszlanak meg, melyeket 148 és 178 lóerős változatban kínálnak.
A hatfokozatú manuális váltó alapfelszereltség, ahogy az a tesztautónkban is szerepel, de az új EAT6 hatfokozatú nyomatékváltós automata a választható opciók között szerepel, hacsak nem az egyik legerősebb motort választjuk először.
